Változások kora
1. fejezet
Selena
Aeducan minden percét a lekötötték a politikai intrikikák és katonáskodás. Orzammarban
élt, ami a két utolsó megmaradt thain egyike volt, vagyis inkább a legnagyobb.
A mindig nyüzsgő törpe város a felszín alatt helyezkedett el, a legtöbben életükben
nem látták a Napot, de őket ez nem is érdekelte. Vannak persze olyanok, akik
feladták kasztjukat és a felszínen élnek, mint „kéreglakók”, de ők
kitaszítottak csak kereskednek. Selena sosem értette, miért nem fogadják el a
felszíni törpéket, akik még mindig hűek a Kőhöz, hiszen az árujuk nélkül
Orzammar sok esetben már éhen halt volna.
Most,
hogy kinevezték parancsnokká még kevésbé bújhat el, bár eddig sem tehette. Apja
Endrin Aeducan Orzammar királya, Selena pedig a második gyermeke, bátyja Trian
örökli majd a trón, bár ez az Orzammari törvények szerint nem biztos. A
Gyülekezet dönt a király személyéről, Endrin Triant jelölte ki utódjául, de a
nemesek Selenát szeretnék a trónon látni, amit ő sosem értett. Felfogta, hogy
bátyja nagyon hataloméhes és üldözésmániában szenved, de bízott benne, nem lesz
olyan rossz király, mint amit gondolnak.
Selena
a tükre előtt állva gondolkozott az egész helyzeten, a családi páncélzatát
viselte a beavatási ceremónia érdekében, de nem érezte jól magát benne. A
nagymamája nehéz láncinge gyönyörűen megmunkált darab volt, de Selena jobban
szerette a könnyű páncélokat, azok nem korlátozták a mozgásban és sokkal
fürgébb lehetett, a leggyorsabbként szokták emlegetni katonák. Sokszor boldog
mosollyal gondolt bele, az öccse Bhelen és Trian sosem tudták legyőzni, ami
legjobban mindig a bátyját idegesítette, hisz egyszer ő lesz a király, nem
lehet az, hogy valaki erősebb nála.
-
Üdv Úrnőm! – hallatszódott az ajtóból. Selena a hang irányába fordult, de már
akkor tudta ki az amikor a lépéseit halotta. Gorim az ő bizalmasa, bár senki
nem tudta, legalábbis remélték mennyire bizalmas az ő viszonyuk. Ahogy
közeledett észre lehetett venni, jó kiállását a harcos kaszt legjobb tagjaként
a királyt kéne szolgálnia, ahogy a családja többi tagja is, de ő inkább Selena
mellett maradt
-
Látom beöltöztél. – lépett mellé és egy pillanatra végigsimított a kezén.
Selena nagyon jól tudta miért viselkedik így, ha valaki hallgatózik, ami egy
ekkora városban nem kizárt akkor nem történt számára semmi, de kettejüknek ez a
kis érintés is sokat jelentett. – Készen állsz?
Selena
sosem értette, hogy tetszhet egy olyan férfinak mint Gorim aki után bomlanak a
kasztjában a nők. Nem is csoda hosszú barna haja a tarkójáig ért, amibe kettő
fonott csík helyezkedett el, elől a szakállát egyszerűen összekötötte, fenséges
látványt nyújtott a páncélban amit viselt. Csak egy kicsit volt nagyobb
Selenánál, aki ezt felettébb élvezte, hisz a törpéknél szinte mindenki egyforma
magas volt.
Ahogy
ismét végig nézett magán el kellett ismernie ő is jól néz ki, a haját
kiengedte, Gorim kérésére, így most válláig ér, fufruja enyhén göndörödve
takarja el a homlokát. Anyja mindig azt mondta kiköpött olyan, mint a
nagymamája, de ő ezt nem tudta sosem ismerte meg, meghalt még a születése
előtt.
-
Nem találtam a páncélhoz illő tört, de szereztem egy csinos kis hosszúkardot –
szólalt meg ismét.
-
Köszönöm, mire is mennék én nélküled – mosolygott rá szerelmesen, de legnagyobb
bánatára csak ennyit tehettek meg.
A
kaszton kívüli házasság nagyon bonyolult volt, a gyermek és a nő mindig a férj
kasztját örökölték, így Selena a nemesek közül lekerült volna a harcosokhoz,
amit Gorim sosem engedett volna meg. Ráadásul Endrin Selena apja sem
engedélyezte volna a házasságot inkább kitaszítottá nyilvánította volna az
egyik legjobb harcosát, mint hogy a lányát odaadja neki. Így ők csak szerelmes
pillantásokat váltottak és ritkán a biztonságos helyeken egy-egy csókot.
-
Hozzam családi pajzsodat? – kérdezte nagy nehezen Gorim, amikor Selena a
közelében volt mindig emlékeztetnie kellett magát, nem teheti azt amit szeretne,
mert legszívesebben már rég feleségül vette volna kedvesét, de most vissza
kellett fognia azt a lángoló szerelmet amit érzett, gyakran még Úrnőjét is
figyelmeztetve.
-
Nem kell, még a vértet sem viselném, ha nem kötne a hagyomány – fintorgott el,
s szembefordult Gorimmal, azok a csoki barna szemek mindig lenyűgözték, nem is
értette sokszor, hogy képes ellenállni nekik, de mindig is tudta, mindenben számíthat
rá, az egyetlen ember akiben megbízik.
-
Miért? – kérdezte, de abban a pillanatban beszívta Úrnője illatát, ami keveredett
a vanília és a páncél vasas illatával, a legjobb amit valaha érzett. Iszonyatos
erővel tört rá a vágy, így inkább hátrább lépett egy lépést, ami kiszorított
Selenából egy keserű sóhajt.
-
Á úgysem értenéd – kerülte ki a válaszadást, most inkább meztelenül állt volna
szereleme előtt és legsötétebb vágyait váltotta volna valóra.
-
Valószínű! Meg lehet érteni a nőket valaha is?
-
Mutathatok pár leckét, ha akarod! – csúszott ki a száján, a mondat amit mindig
is szeretett volna kimondani.
-
Tudod, hogy itt nem lehet – suttogta el – Ha nem bánod inkább a palotán kívül
próbálkozzunk, ott talán kevesebben figyelnek.
-
A dolgunkra visszatérve… - öltött ismét hivatalos hangnemet. – A király
elvárja, hogy részt vegyél a lakomán, de nem kell sietnünk. A nemes házak
órákig untatják majd az apró-cseprő ügyeikkel.
-
Mit csináljunk addig? – sóhajtott nagyot Selena, mindig is irritálták a politikai
játszmák, a sok hazudozás és ármány… inkább harcosnak tekintette magát.
-
Az ünnep alakalmából engedélyeket árvereztek el a Kereskedő kaszt tagjainak,
akik árulni akarták portékáikat a nemesi negyedben. Lord Harrowmont megnyitotta
a Megmérettetést azon ifjú harcosoknak, akik kipróbálnák magukat a holnapi
csata előtt. Azt beszélik, Harrowmont reméli, hogy teljesen oda leszel, ha
valamilyen jó kiállású ifjú nemes nyeri meg a tiszteletedre rendezett
Megmérettetést.
-
Jó lenne megmondani neki, hogy már megtaláltam azt a férfit, akire vágyom –
lépett közelebb Bizalmasához Selena, mélyeket lélegezve, Gorim férfias illata
mindig elkábította.
-
Miért is ne? Akár feliratot is hordhatnék: „Gyilkoltassatok meg, nehogy Aeducan
úrnő rangon alul házasodjon.”
-
Apa úgysem engedné…
-
Hát igen meg én sem szeretnélek ilyeneknek kitenni.
-
Miért nem dönthetek én arról, hogy mit akarok! – nyögött fel elkeseredetten
Selena.
-
Senki nem választhatja meg hová születik… Akkor inkább élvezzük ki azt az időt,
ami megadatott nekünk.
-
Nézzük meg azokat az árusokat – tért vissza a hivatalos hangnembe.
-
Veled tartok, mint mindig úrnő! Miénk a nap a lakomáig. – bár ezt senki nem
halotta, de Selena tudta, hogy azt az időt mással is eltöltenék, ha lehetne.
A
királyi rezidencia volt a legnagyobb a nemes házak közül, de még ez sem volt
túl nagy. Több hálószobát rejtett a Tróntermet, kisebb raktárokat, és egy
konyhát, ahol az itt lakó embereknek főztek.
Megszokásból
egymás mellett haladtak végig a folyosókon, minden lépésükből látszott a
harmónia és, hogy már kívülről-belülről ismerik egymást. Ahogy elhagyták a Trónterem
előtti részt, hallották a kiszűrődő hangokat, Selena nagyon örült neki, hogy
nem kell még bemennie bájologni a nemesekkel.
A
Gyémánt-negyed a nemesek lakóhelye volt, itt átlagosan nem látni kereskedőket,
de most rengetegen voltak. Alapból ez a negyed ad otthont a Formázóságnak, a
Gyülekezetnek és a nemesek szállásainak. Így itt rengeteg őrrel találkozhatunk.
Most is minden sarkon álldogált egy, mert semelyik nemes sem bízik az
alacsonyabb rangúakban.
Az
volt az érdekes, hogy a Gyémánt-negyed a legmagasabban volt a felszín felé, míg
legalul a kaszton kívüliek éltek. Úgy volt megoldva a város látképe, hogy középen
egy nagy lyuk volt, amin le lehetett látni egészen Porvárosig, s derékig érő
korlátok akadályozták meg a véletlen kiesést.
-
Úrnőm kérem – szólította meg az elhaladókat egy férfi, aki az írnokok
jellegzetes barna ruhájában állt ott. – Ugye ön elismeri a munkánkat.
-
Ez a féreg a házamat rágalmazó könyvet ír! – kiáltott a nemes Vollney nemes házbeli.
-
Ez komoly vád… - folyt bele a vitába Selena, rájött úgysem tud eliszkolni ebből
a helyzetből, ráadásul hercegnőként kötelessége figyelni az emberekre.
-
Megérdemli a halált azért, amit Vollney Feledhetetlenről firkált!
-
Mond el mit írtál, tudós!
-
A munkám elregéli azok történetét, akik Feledhetetlenné emelkedtek az utóbbi
ötszáz évben. Amikor a Gyülekezet megnevez egy Feledhetetlent, az a férfi vagy
nő a legmagasabb ranggal illetik, nemes házat alapíthat és még élő, ősi
istenként tisztelik, de előtte ők is ugyanolyan emberek voltak mint mi.
-
Vollney mindig is több volt ennél!
-
Vollney a történelem legszorosabb szavazásával lett Feledhetetlen, mindössze
egy szavazattal. És még ezt is lefizetés, megfélemlítés és intrika övezi. Erről
a szavazásról rengeteg feljegyzés van a Formázóságban. A történelem attól még
igaz, hogy te nem szereted! – fordul ismét a nemes törpéhez.
-
A tudósnak igaza van – értett egyet Selena, bár nem szívesen mondott ellent egy
nemesnek, mert így nehezen talál támogatókra.
-
Nem így beszélnél, ha a te házadról lenne szó! De tiszteletben tartom a
szavadat. Egyelőre.
- Az igazság többet ér, mint a te büszkeséged…
-
Bocsáss meg, Felség -, s elsétált. Látszott rajta, hogy nagyon dühös, de
Selenáról mindenki tudta, hogy mindig az igazság mellett áll.
-
Az ostobának fogalma sincsen milyen gyenge lábakon áll a háza, és hogy abban
milyen helyen áll. – mérgelődött Gorim. – Végezzek vele Úrnőm?
-
Nem kell rá pazarolnunk a fegyveredet, nem ér annyit – nézett a távolodó után
Selena, mindig is irritálták a pökhendi nemesek, főleg azok, akik még a
családjuk hírnevére hivatkoznak, de már nem érnek semmit.
-
Megmutattad, hogy az Aeducan ház a történelem és a népünk dicsőségének barátja.
– hajtott fejet a tudós. – Felség, ha megengedi, visszatérnék a munkámhoz még
sok a dolgom…
-
Persze nyugodtan menny.
-
Köszönöm még egyszer, és viszlát.
-
Tényleg jók azok a könyvek amiket ír – szólalt meg Gorim, mikor már egyedül
voltak. – Én legjobban Feledhetetlen Aeducant szeretem.
-
Tényleg? Én nem olvastam, de ha te ajánlod biztos jó. Talán egyszer nekikezdek.
-
Na, de most nem könyvekről beszélgessünk, hanem nézzünk körül a kereskedőknél.
